Célunk az ifjúság, az új nemzedék támogatása, tanuló, dolgozó és vállalkozó 14 és 35 év közötti fiatalok, fiatal felnőttek és családjaik támogatása az elhelyezkedésben, vállalkozások létrehozásában működtetésében, illetve képzésben és továbbképzésben, képességeik kibontakoztatásában.

Az alapítvány célja, hogy a régió fiatal művészeinek, kutatóinak, diákjainak, fiatal vállalkozóinak szakmai, anyagi és egyéb támogatást nyújtson elsődlegesen pályázati forrásokból, továbbá rendezvények, művészeti és egyéb események megrendezésével.

Az alapítvány további célja között szerepel a térség turisztikai vonzerejének növelése, a vidékfejlesztés elősegítése, valamint a határon túli magyar kapcsolatok ápolása és annak elősegítése a helyi ambiciózus fiatalok ilyen irányú törekvéseinek támogatásával.

A hétvége folyamán rendezték meg Nyíregyházán, a BUSZACSA parkolójában a Halat -Vadat Gasztrofeszt és Street food fesztivált, amelyen a szervezetünk is részt vett. A sátrunkban olyan ínyencségeket próbálhattál ki mint a szarvasburgert hagymalekvárral, vagy a vaddisznóburgert áfonya lekvárral. Aki nálunk járt az biztosan mind a tíz ujját megnyalta. Bizonyítja ezt, hogy különdíjasok lettünk a versenyben. Köszönjük!

Hol is lehet elkezdeni a történetet azok számára, akik mostanában hallottak az Európai Önkéntes Szolgálatról és azon gondolkodnak, hogy ők maguk is kipróbálják ezt a lehetőséget? Mit is kell tudni arról, hogy hogyan lesz valakiből EVS önkéntes? Összefoglaltuk számodra a legelső lépéseket és legfőbb tudnivalókat.

Megtudhatod…

…hogy kinek szól az EVS program,

….milyen országokba utazhatsz,

….hogy milyen időtávra tervezhetsz,

….hol találod a fogadó szervezeteket,

….milyen témákban lehetsz önkéntes,

….hogyan ütemezd a jelentkezésed,